Helyenként 20 milliméter eső is hullhat szombaton

2019. július. 13 5:01

Hullámzó frontrendszer hoz nyugat, északnyugat felől egyre többfelé záport, zivatart szombaton akár felhőszakadás kíséretében. Az esőzések vasárnap is folytatódnak, leginkább a keleti országrészben.

Szombaton közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és többfelé lehet eső, zápor, helyenként zivatar, néhol felhőszakadás sem kizárt. A nyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű. Késő este 16, 19 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • A Dunántúl nagyobb részén többórás napsütés lesz a jellemző általában kevés gomolyfelhővel. Másutt kevesebb napsütés valószínű.
  • A Dunántúlon csupán helyenként fordulhat elő csapadék. Máshol az erőteljes gomolyfelhő-képződésből többfelé alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél elsősorban a Dunántúlon nagy területen erős lesz, zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Helyenként záporeső kialakulhat, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős, napos idő ígérkezik.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 között alakul, de a derült, szélvédett északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Napos idő valószínű gomolyfelhőkkel.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 8 és 16 között várható a derült, szélvédett völgyekben az alacsonyabb értékekkel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg előfordulhatnak erős, esetleg viharos széllökések is.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Melegfront

Estétől melegfronti hatás várható. Emiatt jelentkezhet szédülés, fejfájás, ízületi panasz. Álmatlanul forgolódhatunk éjszaka.

A légnyomás csökken.