13 fokos meleget hoz a Mikulás

2020. november. 30 13:31

Hamar búcsút kell vennünk az első télies napoktól. Szerdáig még marad a hideg, majd jelentős enyhülés veszi kezdetét; a hétvégén nagy területen emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet.

Kedden dél, délkelet felől csökkenni kezd a köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése, hosszabb napos periódusra a Tiszántúlon számíthatunk, nyugatabbra haladva egyre kevesebb a napsütés esélye. Elvétve szállingózhat a hó. A déli, délkeleti szél az Alpokalja térségében megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között várható. Az átmenetileg gyengén felhős, szélcsendes, hófödte északkeleti részeken hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

 

SZERDA

  • A köd, illetve a rétegfelhőzet nagy része napközben megszűnik, keleten, északkeleten több-kevesebb napsütés is lehet a fátyolfelhők mellett, főként az ország délnyugati felén számíthatunk tartósabban felhős területekre. Estétől délnyugat felől vastagszik a felhőtakaró.
  • Keleten, északkeleten kisebb a csapadék esélye, a Dunántúlon és délen szórványosan előfordulhat hószállingózás, szitálás, néhol esetleg ónos szitálás.
  • Az északkeleti, keleti szél a Dél-Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -8 fok között valószínű, de a kevésbé felhős északkeleti részeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de keleten, északkeleten vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet.
  • A keleti, északkeleti megyékben kisebb a csapadék esélye. Másutt sokfelé várható ismétlődő eső. A nyugati határ közelében havas eső, havazás, néhol ónos eső is előfordulhat.
  • Az északkeleti, keleti szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között valószínű, de nyugaton kissé hidegebb, délkeleten 7, 8 fok is lehet.

 

PÉNTEK

  • Eleinte jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben a nyugati és a középső országrészben többfelé eshet az eső, néhol havas eső, ónos eső is előfordulhat. A délutáni, esti órákban inkább már csak keleten valószínű helyenként eső.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de délkeleten néhol 9, 11 fokot is mérhetnek.

 

SZOMBAT

  • Több helyen képződhet rétegfelhőzet, amely napközben vékonyodik, szakadozik.
  • Ködfoltokra is számítani lehet, főleg északkeleten.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak nyugaton van esélye esőnek.
  • A délkeleti szél megélénkül, főleg a Kisalföldön néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul, de délen, délkeleten helyenként 11, 13 fok is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Délnyugat, nyugat felől vastagodhat a felhőzet, de helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • Ködfoltok főleg északkeleten képződnek.
  • Elsősorban nyugaton, délnyugaton valószínű eső.
  • A délkeleti szél megélénkül, főleg a Kisalföldön sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de délen, délkeleten helyenként melegebb is lehet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.