20 fok alá is mehetünk a jövő héten

2021. augusztus. 21 13:43

Hazánk nagy részén egyetlen nyugodt, szép nyári nap van hátra a hidegfront érkezéséig. Délkeleten tartja magát legtovább a meleg. A jövő hét közepére főként a Dunántúlon süllyedhet 20 fok alá a hőmérséklet.

Vasárnap a rétegfelhőzet feloszlik. A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Vastagabb felhőzet késő este érkezhet északnyugat felől. Napközben csupán néhol alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar, nagyobb eséllyel az északnyugati határvidéken. Késő estétől főleg az Észak-Dunántúlon már több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül a déli, délkeleti, a Kisalföldön késő estétől megerősödik az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Hidegfront változó vastagságú, hol zárt, hol szakadozott felhőzete vonul át felettünk északnyugatról délkelet felé.
  • Reggel, délelőtt délen és keleten, a délután második felében északnyugaton, nyugaton süthet több órát a nap.
  • Reggel, délelőtt a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében várható záporeső, helyenként zivatar, délután, este a csapadéksáv délkelet, kelet felé húzódik át.
  • Megélénkül, több helyen megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • Zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet 10 és 18, a maximum az ország nagyobbik részén 21 és 26, a Tiszántúlon 26 és 33 fok között valószínű. Délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

 

KEDD

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani.
  • Szórványosan várható zápor, néhol esetleg zivatar is lehet.
  • Megélénkül, többfelé megerősödik az északnyugati szél.
  • Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16, a maximum 22 és 27 fok között várható.

 

SZERDA

  • Nagyobbrészt erősen felhős időre van kilátás, inkább csak rövidebb napos időszakok várhatók.
  • Északnyugaton kisebb eséllyel, másutt szórványosan alakulhat ki záporeső, néhol zivatar.
  • Nagy területen élénk lökések kísérik az északi szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a csúcsérték 18 és 25 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható többórás napsütéssel.
  • Napközben csak helyenként fordulhat elő záporeső, estétől észak felől növekvő eséllyel alakul ki zápor, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szelet nagy területen élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • A nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 9 és 17, a maximum 18 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ma sok lesz a felhő a Kárpát-medence felett, ezért a hőség sem lesz annyira tikkasztó és az UV sugárzást is mérsékli a borult idő. A nap második felében fülledtté válik az idő, mert nedvesebb légtömeg érkezik.

A légnyomás csökken.