25 fok is lehet ott, ahova később érkezik meg az eső

2023. április. 24 5:16

Jelenleg egy hidegfront határozza meg hazánk időjárását. A front előtt hétfőn napközben az Alföld egyes részein még akár 25 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

Hétfőn az erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, inkább csak átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben rövid napos időszakokkal. Délelőttre északkeleten is mindenütt megnövekszik a felhőzet. Többfelé és több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar. A délies, majd az ország nyugati felén az északnyugatira forduló szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 20 és 25 fok között valószínű. Késő este 10, 16 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • A kiterjedt frontális felhő- és csapadékzóna napközben lassan halad kelet, északkelet felé, legtovább a Nyírségben, Borsodban eshet tartósan az eső.
  • Mögötte szakadozik a felhőzet, ugyanakkor gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 5, 12, délután 10, 18 fokot mérhetnek, a legtovább csapadékos északkeleti vidékeken lesz a hűvösebb.

 

szerda

  • Az ország nagyobb részén a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Több gomolyfelhő a Dunától keletre képződik, amelyek főleg a Tisza környékén kialakuló összeáramlási vonal mentén időszakosan össze is állhatnak.
  • Elsősorban a Tisza környékén várhatók záporok, néhol zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik, azonban az említett összeáramlási vonal környezetében gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +8, a csúcsérték 11 és 16 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A napsütést nyugat felől besodródó felhőtömbök, valamint képződő gomolyfelhők is zavarják.
  • Érdemi csapadék nem várható.
  • Az északias szél helyenként megélénkül.
  • Hajnalra többnyire 0 és +8 fok közé hűl le a levegő, ugyanakkor a hidegre hajlamos helyeken fagyhat is.
  • A délutáni órákban 12, 17 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

péntek

  • Nyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök érkeznek, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható.
  • Az északnyugati, nyugati tájakon a csapadék (eső, zápor) előfordulási esélye is növekszik.
  • A déli, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban általában 1, 9 fok valószínű, ugyanakkor a hidegre hajlamos helyeken fagypont alatti értékek is előfordulhatnak.
  • Délutánra 15, 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szombat

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Szórványosan zápor, zivatar is várható.
  • Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkülhet.
  • A hajnali 3, 11 fokról délutánra 15, 22 fokig melegszik fel a levegő.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás