30 fok feletti meleggel veszi kezdetét az első nyári hónap

2022. május. 30 5:09

A hét még hűvösebb idővel indul, azonban melegedés veszi kezdetét. A hét második felében már helyenként 33 fokot is mérhetünk a legmelegebb órákban.

Hétfőn a szakadozott felhőzet mellett az ország nagy részén számítani lehet néhány órás napsütésre. Helyenként előfordulhat eső, zápor, valamivel nagyobb eséllyel hazánk délkeleti felén. Estétől a délkeleti határ közelében egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, majd délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, a tartósabban borongós tájakon számíthatunk hűvösebb időre. Késő este 12, 19 fok valószínű.

 

KEDD

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható.
  • Estig legfeljebb délen, délnyugaton, ezt követően viszont nyugat felől egyre többfelé várható zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati szelet helyenként élénk, zivatarok környezetében akár viharos széllökések is kísérhetik.
  • A hajnali 7, 14 fokról délutánra 23, 28 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani.
  • A záporok, zivatarok a hajnali órákra a keleti országrész fölé helyeződnek, majd délelőtt arrafelé is csökken a csapadékhajlam.
  • Az átmenetileg északnyugatira, északira forduló szél többfelé megélénkülhet, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 10, 17, a délutáni órákban 24, 29 fokot mérhetünk.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkülhet.
  • Hajnalban 11, 18, a délutáni órákban 26, 31 fokot mérhetünk.

 

PÉNTEK

  • A gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az általában déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, az északnyugati megyékben erős lökések is lehetnek.
  • A hajnali 13, 20 fokról 28, 33 fok közé melegszik fel a levegő.

 

SZOMBAT

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés és némi fátyolfelhőzet mellett sok napsütés valószínű.
  • Egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok a nap folyamán.
  • A déli irányú szél nagy területen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban 14, 21, délután 29, 34 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.