31 fokos kánikula is lehet a hidegfront előtt

2020. május. 10 13:20

Hétfőn napközben hazánk még a hidegfront előtt lesz, így május közepéhez képest jóval melegebb idő várható, majd keddre országszerte jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

Hétfőn általában vékony fátyolfelhőzet szűri a napsütést, de napközben átmeneti időszakokra megvastagszik a felhőzet. Néhol – legnagyobb eséllyel északon – záporeső, esetleg zivatar is előfordulhat. Estétől északnyugat felől határozottabb felhősödés kezdődik, ekkor az Észak-Dunántúlon is lehet csapadék. A délnyugati, déli szél időnként megerősödik, de az Alpokalján és a Kisalföldön viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű.

 

kedd

  • Éjszaka nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, reggel a Tiszántúlon még lehet némi napsütés.
  • Napközben a déli óráktól főként északon és keleten szakadozik fel a felhőzet.
  • Éjjel északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, néhol heves zivatar is kialakulhat, majd napközben északnyugat felől nagyrészt megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szelet sokfelé erős, néhol viharos lökések kísérik, majd estére jelentősen gyengül a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 16 között várható, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten enyhébb a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 18, 20 fok is lehet.

 

szerda

  • Mindenütt megnövekszik, majd napközben főként délen szakadozik a felhőzet.
  • Északon szórványosan, délen helyenként várható eső, zápor, esetleg zivatar.
  • A kezdetben délkeleti szél északkeletire, északira fordul, és néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a derült északkeleti helyeken gyengén fagyhat is.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 23 fok között valószínű, északon várhatóak az alacsonyabb, délen a magasabb értékek.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős idő várható, majd délután szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben még többfelé valószínű eső, zápor, majd a nap második felében inkább már csak helyenként alakulhat ki záporeső.
  • Néhol megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Változóan felhős időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

szombat

  • Nagyobbrészt felhős időre számíthatunk.
  • Elszórtan eső, zápor esetleg zivatar is kialakulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.