A Dunántúlon lesz a legmelegebb

2019. december. 16 5:01

A nyugati országrészben számíthatunk a legmagasabb maximumokra a következő napokban, itt kedden akár 18 fokig is melegedhet a levegő.

Hétfőn a köd, illetve az alacsonyszintű rétegfelhőzet az ország északi, északkeleti harmadán, illetve helyenként a Fertő környékén makacsul tarthatja magát, másutt a feloszlását fátyolfelhős, napos idő követi. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő jelentéktelen szitálás. A déli szél főként a Dunántúl északi felén megerősödik, a Kisalföldön helyenként viharos széllökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 16 fok között várható, de a tartósan borult tájakon 4, 7 fok is lehet. Késő este 3, 9 fok valószínű.

 

KEDD

  • A változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett több órára kisüt a nap, de főként északkeleten néhol tartósabban megmaradhat az éjszaka képződő köd.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

SZERDA

  • Északkeleten nagyobb területen köd képződhet, amely helyenként tartósabban meg is maradhat, másutt változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél a Dunántúlon több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjszaka nagy területen köd képződhet, amely főként északkeleten tartósan meg is maradhat, másutt rövid időre kisüt a nap, majd nyugaton megvastagszik a felhőzet.
  • A nap második felében nyugaton, délnyugaton néhol eső is lehet.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, de nyugaton megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik a déli, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka főként az északkeleti harmadban köd képződhet, amely helyenként tartósabban meg is maradhat, másutt változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés várható.
  • Estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél nyugaton megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

SZOMBAT

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor.
  • Több helyen megerősödik a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.