A Dunántúlra érkezik az első síkvidéki havazás

2021. november. 25 12:17

Mediterrán ciklon forgatja fel az időjárást pénteken, jelentős mennyiségű eső érkezik és síkvidéken a Dunántúlon, valamint hazánk magasabban fekvő tájain a csapadék halmazállapota havas esőre, hóra is válthat.

Pénteken a keleti országrészben is megvastagszik a felhőzet, és a nap nagy részében túlnyomóan borult időre számíthatunk, legfeljebb estétől vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőzet. Délnyugat felől egy kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat, amely csak lassan vonul észak felé. A Dunántúlon kiadósabb csapadékra van kilátás. Az eső mellett előbb Sopron és az Alpokalja térségében, később a Dunántúl nyugati és északi részein, illetve az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas eső, havazás is előfordulhat. A délkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északnyugati szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések, majd délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, délnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 10 fok között várható, északnyugaton számíthatunk az alacsonyabb értékekre.

 

SZOMBAT

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Éjszaka megszűnik a tartós eső, napközben csak szórványos jelleggel fordulhat elő eső, zápor.
  • Elsősorban a Dunántúlon és az északkeleti megyékben helyenként havas eső, hó is hullhat a nap első felében.
  • A délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -4, +3, a délutáni órákban 3, 10 fok várható, északon, északnyugaton lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős, illetve borult ég lesz a jellemző.
  • Többfelé várható csapadék, akár jelentős mennyiség is.
  • Általában esőre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északi országrészben havas eső, havazás is előfordul.
  • A déli, majd az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, a maximum 3 és 13 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Szórványosan valószínű záporos csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt lehet.
  • A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik.
  • Hajnalban általában -5, +5 fokot mérhetnek, délutánra 1 és 6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Helyenként hózáporok kialakulhatnak.
  • A nyugati, északnyugati szél élénk, többfelé erős lesz.
  • Hajnalban általában -6, +1 fokot mérhetnek, de a szélvédett fagyzugokban -7, -10 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
  • Délután 1, 6 fok lesz a jellemző.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző.
  • Szórványos jelleggel várható csapadék: főleg eső, de havas eső, hó is hullhat eleinte.
  • A nyugati, délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -6, +2, délután 2, 8 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás