Egy hidegfront hatására változékony időben lesz részünk pénteken. Északon lesz több a felhő, délen viszont több órás napsütésre számíthatunk.
Pénteken a nap első felében észak felől hidegfronti felhőzet érkezik, így ismét erősen megnövekszik a felhőzet. A déli, délnyugati tájakon még többórás napsütésre lehet számítani, viszont északkeleten egész nap erősen felhős vagy borult maradhat az ég. Ismét estétől csökkenhet majd észak felől a felhőzet. Északkeleten kisebb eső, zápor is előfordulhat, míg másutt nem valószínű csapadék. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati és északkeleti tájak kivételével nagy területen megerősödik, majd estére valamelyest veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, de a borongósabb, csapadékosabb északkeleti tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 8, 13 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
patak_napos_oszi_erdo
Szombaton napközben nagyobb területen erősen felhős idő várható, emellett inkább csak kevés napsütésre készülhetünk. Az északkeleti határ közelében eső, zápor várható, másutt legfeljebb elvétve lehet jelentéktelen csapadék. Nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérik az északnyugati szelet. A hőmérséklet kora reggel többnyire 6, 11, délután 16, 21 fok között várható.
Fotó megosztása:
osz_erdo_to_paras
Vasárnap általában gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel, de nyugaton és északkeleten lehetnek felhősebb tájak is. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de az ukrán határ közelében gyenge csapadék nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szelet több helyen kísérhetik élénk lökések. A minimum általában 5, 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe süllyedhet a hőmérséklet. A csúcsérték 16, 21 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
sotet_felhok_borongos
Hétfőn észak felől egy hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, és helyenként/elszórtan gyenge eső, zápor is várható. Megélénkül, időnként megerősödik az északias szél. A hőmérséklet kora reggel 3, 10, délután 14, 20 fok között várható.
Fotó megosztása:
osz_hid_erdo
Kedden az ország nagyobb részén gomolyfelhős, napos idő várható, de a középső megyékben várható összeáramlási vonal mentén több lesz a felhő, és ott kis számban futó zápor is előfordulhat. Az északias szelet helyenként erős lökések kísérik. A minimum -1, +9, a maximum-hőmérséklet 12 és 16 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
osz_park_setany
Szerdán változóan felhős égre van kilátás, néhol zápor előfordulhat. Mérséklődik a légmozgás. Hajnalban -4, +3, délután 11, 16 fok valószínű.
Fotó megosztása: