A hét legforróbb napja következik

2021. július. 08 5:09

Nagy területen harmadfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt, 39 fokkal tetőzik a hőhullám. Holnap akár heves zivatarok kíséretében hidegfront érkezik.

Csütörtökön napos idő várható, de délután a Dunántúlon már több fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A nyugati határszélen este kis eséllyel kialakulhat zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél nagy területen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 39 fok között alakul. Késő este 26, 32 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani, emellett általában többórás napsütés várható.
  • Délelőttig kevés, majd több helyen előfordul záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is valószínű.
  • A déli, délkeleti szél a déli óráktól északira, északnyugatira fordul, és nagyobb területen megerősödik.
  • Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 16 és 24, a maximum 28 és 36 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Az ország északnyugati felén, harmadán szinte zavartalan, másutt többórás napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel.
  • Főként az ország délkeleti, keleti felén, harmadán fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A hajnali 14, 21 fokról délutánra 27 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

VASÁRNAP

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Sok helyütt megélénkül az északi szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarban viharos lökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
  • Inkább csak egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél.
  • Zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 15, 21 fokról 29 és 35 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.