A hét második fele tavaszias időt hoz

2018. január. 02 12:09

Az igazi téli időjárás továbbra sem hazánk térségére jellemző, sőt a hét végéhez közeledve még további enyhülésnek lehetünk szemtanúi. A hőmérséklet csúcsértéke szombaton és vasárnap a 15 fokot közelíti.

Szerdán a Tiszántúlon maradhatnak egész nap felhős tájak, másutt a napos időt követően a délelőtti óráktól nyugat felől megnövekszik a felhőzet. A legtöbb napsütés a Duna-Tisza közén valószínű. Reggelre a keleti határvidéken is megszűnik az eső, főleg északkeleten és délnyugaton átmenetileg ködfoltok képződhetnek. Délután nyugat felől egyre nagyobb területen elered az eső, az Északi-középhegységben havas eső, hó is lehet. A délnyugati, déli szél elsősorban a Dunántúlon többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között várható.

 

csütörtök

  • A többször megnövekvő felhőzet mellett az ország nagy részén számíthatunk néhány órás napsütésre is.
  • A Tiszántúl keleti részén reggel még eshet az eső, majd csapadék ott sem valószínű.
  • A nyugati, délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk, reggel elsősorban északkeleten, keleten ködfoltok lehetnek.
  • Elszórtan várható kisebb eső.
  • A délnyugati, déli szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 8 és 12, másutt 3 és 7 fok között várható.

 

szombat

  • Általában gyengén felhős, napos idő ígérkezik, de az Északi-középhegység szélvédett részein tartósan megmaradhat a köd és a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, többfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 14 fok között, az Északi-középhegység térségében 6, 7 fok körül valószínű.

 

vasárnap

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk, de a kevésbé szeles északkeleti tájakon megmaradhat a köd és a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szelet élénk, többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 14 fok között, az Északi-középhegység térségében 7, 8 fok körül valószínű.

 

hétfő

  • Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.