A hét vége felé már 15 fok is lehet

2018. március. 05 5:14

A hét elején még télies idő várható, majd szerdától a délnyugatira forduló széllel egyre enyhébb léghullámok áramlanak fölénk. Jelentős melegedés várható.

Hétfőn a nyugati, délnyugati megyékben már reggel is felhős lesz az ég, míg másutt a fátyolfelhők mellett még várható némi szűrt napsütés. A déli óráktól azonban mindenütt megvastagszik a felhőzet, és késő délutántól nyugat felől egyre többfelé várható eső, havas eső, nyugaton hó, illetve néhol ónos eső, fagyott eső sem kizárt. A keleties szelet időnként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható, északkeleten lesz enyhébb az idő, késő este -1, +4 fok valószínű.

 

kedd

  • Többnyire borult időre számíthatunk, csupán átmenetileg vékonyodhat el a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, északon és nyugaton hó, havas eső, fagyott eső, hajnalban néhol ónos eső is lehet.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

 

szerda

  • Nagyrészt borult lesz az ég, napközben a Dunántúlon szakadozhat a felhőzet.
  • Elsősorban délen és keleten várható eső, átmenetileg hajnalban, este ónos eső.
  • A délnyugati, déli szelet néhol élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, néhány órára mindenütt kisüt a nap.
  • Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

 

péntek

  • Több órás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A délnyugati szelet több helyen erős, a Dél- Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

 

szombat

  • Kezdetben számíthatunk néhány órás napsütésre, majd erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A délnyugati, déli szelet több helyen erős, a Dél-Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.