A hétvégén érkezhet felfrissülés

2018. május. 29 5:09

Időjárásunkban lényeges változásra továbbra sem kell számítanunk. Kisebb felfrissülést hozó légköri front csak a hétvégén éri el hazánkat.

A Dunántúlon és az ország középső harmadában a többórás napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a területeken elszórtan kell záporra, zivatarra, néhol felhőszakadásra számítani. Keleten eközben derült vagy legfeljebb gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő ígérkezik. A keleti, délkeleti szél nagy területen megélénkül, emellett zivatar környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű. Késő este 19, 24 fok várható.

 

szerda

  • A Dunántúlon a változóan felhős ég mellett több órára kisüt a nap, másutt alapvetően napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel.
  • A Nyugat-Dunántúlon néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat, másutt csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

 

csütörtök

  • A sok napsütés mellett a Dunántúlon erőteljesebb, másutt gyengébb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • A Dunántúlon elszórtan, keleten néhol várható zápor, zivatar.
  • A Dunántúlon a déli, délkeleti szél helyenként megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás, illetve szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 32 fok között várható.

 

péntek

  • A Dunántúlon változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, másutt többnyire napos idő ígérkezik gomolyfelhőkkel.
  • A Dunántúlon szórványosan, az ország többi részén helyenként valószínű zápor, zivatar.
  • Az Alföldön az északkeleti szél kis területen megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás, illetve zivatar környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható, a Nyugat-Dunántúlon lesz napközben a hűvösebb.

 

szombat

  • A napsütés mellett északkeleten, keleten gyengébb, másutt erőteljesebb gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Északkeleten csak néhol, az ország többi részén elszórtan várható zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél többfelé megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 23 és 27, másutt 27 és 30 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A napsütés mellett erősebben és gyengébben gomolyfelhős területek egyaránt lehetnek.
  • Szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.