A hétvégén érkezik a következő hidegfront

2019. szeptember. 11 5:20

Az ilyenkor szokásosnál enyhébb időjárás várhatóan szombaton ér véget, amikor az átvonuló hidegfront hatására átmenetileg jelentősen visszaesik a hőmérséklet.

Az éjszaka képződött pára- és ködfoltok feloszlása után több órára kisüt a nap. Kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok valószínű.

 

csütörtök

  • A déli órákig változóan felhős időre számíthatunk, majd nyugat felől kiderül az ég.
  • Kezdetben nyugaton és középen, délután keleten alakul ki helyenként záporeső.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

 

péntek

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős idő lesz.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul.

 

szombat

  • Szakadozott felhősáv vonul át felettünk észak felől, a változó felhőzet mellett néhány órás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol – inkább északkeleten, keleten – futó zápor előfordulhat.
  • Az északi szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul, délen lesz a melegebb.

 

vasárnap

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A szél mindenütt mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A délire forduló szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

A szerdai nap folyamán a hidegfront elhagyja térségünket, hatása így fokozatosan csökken, a délutáni órákra meg is szűnik. Az érzékenyebbeknél görcshajlam, fejfájás és vérnyomás problémák még előfordulhatnak. Az erős szél jelentősen csökkenti a hőérzetünk.
A következő napokban a parlagfű pollenkoncentrációja az ország nagy részén továbbra is jellemzően a közepes-magas tartományban marad, bár helyenként - elsősorban az Alföldön - a nagyon magas szintet is elérheti.

A légnyomás emelkedik.