A hétvégén még nem lesz kánikula

2023. június. 16 5:07

A hétvége folyamán még mérsékelten meleg, nyári időre számíthatunk, főként a keleti tájakon lehet zápor, zivatar.

Pénteken napközben a vastag felhőzet kelet felé fokozatosan – legkésőbb késő délután, estefelé a keleti határvidékről is – levonul. Általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett. A keleti határ közelében estig előfordulhat gyenge eső, emellett késő délutántól a Duna-Tisza közén előfordulhat zápor, zivatar, valamint a Nyugat-Dunántúlra is besodródhatnak ilyen csapadékgócok. Több helyen megélénkülhet az északi, északnyugati szél, zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 27 fok között alakul, a legtovább felhős keleti határnál azonban 20 fok alatt is maradhat. Késő este 13, 20 fokvalószínű.

 

szombat

  • A Dunántúlon a napos időt kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja, kelet felé haladva viszont egyre összefüggőbb, vastagabb felhőzetre számíthatunk.
  • A Tiszántúl keleti részein akár tartósan eshet az eső, másutt helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 10 és 17, a maximum-hőmérséklet általában 22 és 27 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos tájakon kissé hűvösebb is lehet.

 

vasárnap

  • Fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk, több felhő, illetve erőteljesebb gomolyfelhő-képződés keleten, északkeleten lehet.
  • Északkeleten néhol valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen élénk lesz.
  • A hajnali minimum 10 és 17, a délutáni csúcsérték általában 22 és 28 fok között alakul.

 

hétfő

  • Napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel.
  • Erőteljesebb gomolyfelhő-képződés leginkább az ország keleti felén várható, főként ott alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
  • Záporok, zivatarok környezetét leszámítva mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

kedd

  • Napos idő valószínű többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel.
  • Elvétve fordulhat elő záporeső, zivatar.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A leghűvösebb órákban 13 és 19 fokot mérhetünk, délutánra pedig várhatóan 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegő.

 

szerda

  • A többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett alapvetően napos időre van kilátás.
  • Zápor, zivatar néhol alakulhat ki.
  • Mérsékelt légmozgásra számíthatunk.
  • A hajnali 15, 21 fokról délutánra 29, 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az érkező hidegfront előtt még fülledtebbé válik a levegő és eléri a tetőfokát a hőhullám. Erős lesz au UV sugárzás.

A légnyomás nem változik.