A hétvégét már nem zavarja a szél

2021. szeptember. 24 5:05

Pénteken sok helyen erős, néhol viharos lesz a szél, meleg légtömeg érkezik északnyugat felől. Estére mindenhol csillapodik a légmozgás, a hétvégén már nyugodt, zömmel napfényes időre számíthatunk.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, viszont az ország nyugati, délnyugati részein túlnyomóan napos idő várható. Északkeleten a déli órákig néhol előfordulhat gyenge eső, záporeső. A délután második felétől mindenütt csökken a felhőzet. Nagy területen északnyugatira fordul a légmozgás, ami a Sopron-Baja és a Miskolc-Nyíregyháza vonalak közti sávban sok helyen erős, néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délnyugaton a melegebb. Az erős, viharos északnyugati szél sokat ront majd a hőérzeten. Késő este 11, 16 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Jellemzően napos, derült idő várható, napközben helyenként átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet.
  • Reggelre pára- és ködfoltok képződhetnek.
  • Csapadék nem várható.
  • A kezdetben északnyugati, nyugati szél déli irányba fordul, és helyenként megélénkülhet.
  • Hajnalban 2 és 13 fok közé hűl a levegő, az ország északkeleti felén mérhetjük az alacsonyabb, délnyugati felén pedig az enyhébb értékeket.
  • Délutánra 21, 27 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála.

 

VASÁRNAP

  • Gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel.
  • Reggelre foltokban pára- és köd képződhet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú, illetve a Dunántúlon a déli szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A hajnali 7, 13 fokról délutánra 23, 28 fokig melegszik fel a levegő.

 

HÉTFŐ

  • Az ország északkeleti harmadán többnyire napos idő valószínű, ugyanakkor másutt erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.
  • Hazánk északkeleti harmadán csapadék nem várható, máshol szórványos jelleggel fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében lehetnek élénk vagy erős széllökések.
  • A hajnali 7, 15 fokról délutánra 20, 26 fokig melegszik fel a levegő.

 

KEDD

  • Változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványos jelleggel fordulhat elő eső, zápor akár zivatar is.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor a Dunántúlon olykor megélénkül az északi szél.
  • Zivatar környezetében erős széllökések is lehetnek.
  • A hajnali 7, 16 fokról délutánra 19, 24 fokig melegszik fel a levegő.

 

SZERDA

  • A gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás.
  • Eső, zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A hajnali 7, 13 fokról délutánra 18, 23 fokig melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.