A hideg idő majdnem karácsonyig kitart

2017. december. 16 13:05

Az átvonult font mögött több fokkal hidegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, így a következő napokban kifejezetten téli időre számíthatunk, enyhülés a karácsony előtti napokban valószínű.

Vasárnap kezdetben még többször erősen megnövekszik a felhőzet, majd a déli óráktól egyre több helyen süt ki a nap. Az Északi-középhegység térségében délelőtt kisebb havazás havas eső előfordulhat. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon néhol megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon -6, -7 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Az ország középső vidékein gyakran lesz erősen felhős az ég, másutt több órás napsütésre számíthatunk.
  • Elszórtan kisebb havazás, hózápor is várható.
  • Az északnyugati szél főként a Dunántúlon élénkül meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire napos idő várható, általában kevés felhővel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél elsősorban északkeleten lesz élénk.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -8 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +3 fok között valószínű.

 

szerda

  • A legtöbb helyen hosszabb időre kisüt a nap, délután, estefelé várható északnyugaton felől felhőzet-növekedés.
  • Északnyugaton este már hószállingózás, gyenge havazás lehet.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -9 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Keleten is beborul az ég, erősen felhős, vagy borult idő várható.
  • A Dunántúlon hó, havas eső, eső egyaránt lehet, a Dunától keletre viszont döntően havazás valószínű.
  • Napközben a délnyugati, estétől az északnyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között alakul, keleten lesz a hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű, de északnyugaton kissé enyhébb lehet.

 

péntek

  • Közepesen, este erősen felhős idő várható.
  • Napközben csapadék nem valószínű, de este északon már eső, havas eső a hegyekben hó előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Tőlünk északra húzódnak a változást ígérő frontok, de nem hoznak lehűlést a Kárpát-medencébe. A forróság nagyon veszélyes a szervezetre. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat, a pázsitfűféléké országosan közepes.

A légnyomás nem változik.