A jövő héten már kevesebbet látjuk a Napot

2019. szeptember. 20 12:53

Az időjárásunkat meghatározó anticiklon egészen vasárnapig térségünk felett fog tartózkodni, majd hétfőtől már változékonyabb, csapadékosabb időre van kilátás.

Szombaton sok napsütés várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A délire, délkeletire forduló szél a Kisalföldön megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, csak késő délutántól növekszik meg nyugat felől a fátyolfelhőzet.
  • A délkeleti, déli szél megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de egyes fagyzugokban hidegebb lesz, gyengén fagyhat.
  • Talajmeneti fagy az országban több helyen valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

hétfő

  • Tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, napközben az ország nagy részén többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Nyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, zápor, néhol zivatar.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd északira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű.

 

kedd

  • Erősen és közepesen felhős tájak és időszakok egyaránt lesznek.
  • Eleinte többfelé, majd napközben már szórványosan várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

szerda

  • Változóan felhős lesz az ég, majd este nyugat felől megvastagszik a felhőőzet.
  • Elszórtan valószínű záporeső.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben szórványosan várható eső, zápor, ezt követően megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.