A jövő héten már nyugodtabb időjárásnak örülhetünk

2023. augusztus. 05 13:43

A hétvége még változékony idővel telik, szombaton heves zivatarokkal. A jövő hét első napján is lehet még csapadék, keddtől azonban anticiklon hatása érvényesül, szárazabb idő érkezik és sok napsütésben bízhatunk.

Vasárnap a nap első felében még felhős idő valószínű, sokfelé lehet eső, zápor, főként északkeleten zivatar is. Délután szakadozik a felhőzet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, emellett az ország nagyobb részén csökken a csapadékhajlam, már csak elszórtan kell záporra, döntően északkeleten és délnyugaton zivatarra számítani. A nyugati szél nagy terülten megélénkül és megerősödik, továbbá zivatarokban akár viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A nap nagyobb részében az ország nagy részén inkább közepesen vagy erősen felhős idő valószínű.
  • Szórványosan alakulhat ki zápor, az északnyugati tájak kivételével zivatar, majd estétől jelentősen csökken a csapadékhajlam.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharos széllökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 11, 16 fok között alakul, de a szélvédett délnyugati tájakon 10 fok alatt is lehet.
  • A csúcsérték 18, 24 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A sok napsütést időnként gyorsan robogó gomolyfelhők zavarhatják.
  • Futó zápor, esetleg északkeleten zivatar nem zárható ki, de érdemi csapadék nem lesz.
  • Az északnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Észak felől már érkezhetnek vastagabb felhők, valamint gomolyfelhők is képződnek, de általában több órára így is kisüthet a nap.
  • Számottevő csapadék nem lesz, de északon már némileg nő a zápor, zivatar esélye.
  • Többnyire mérsékelt lesz a nyugati, délnyugati szél.
  • A hajnali 7, 14 fokról 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Nagyobb bizonytalanság mellett észak felől hidegfront felhőzete érkezhet, súrolhat.
  • Észak, északkelet felé haladva lehet több és vastagabb felhőzet.
  • Ezzel összhangban észak, északkelet felé nő a záporeső, zivatar esélye.
  • Az északnyugati, északi szél több helyen megélénkülhet.
  • A minimum-hőmérséklet 10 és 17, a maximum 21 és 28 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Napos, gomolyfelhős idő valószínűbb.
  • Legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
  • Az északi szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.