A péntek újabb időjárási fordulatot tartogat

2020. március. 11 13:33

Csütörtökön még kellemes, napos időben lesz részünk, majd pénteken északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat. Több fokos lehűlés érkezik és még esőre is számítani kell.

Csütörtökön a fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, de az északkeleti határ mentén lehetnek felhősebb területek is. Csapadék nem lesz. A délnyugati szelet az északnyugati megyék kivételével nagy területen erős, az ország északkeleti harmadán viharos közeli széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű.

 

péntek

  • Éjszaka észak felől növekedni kezd, majd napközben megvastagszik a felhőzet.
  • Délen néhány órára még kisüthet a nap, késő délután pedig észak felől vékonyodni, csökkenni kezd a felhőzet.
  • Előbb északnyugaton, északon, a déli óráktól másutt is egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délutántól észak felől szűnni kezd a csapadék.
  • A szél északnyugatira fordul, nagy területen megerősödik, majd estére mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.
  • Északnyugaton, északon a reggeli órákban áll be a nappali csúcsérték.

 

szombat

  • Éjszaka csökken a felhőzet, kiderül az ég.
  • Napközben megnövekvő fátyolfelhőzet szűri a napsütést.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

vasárnap

  • Derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • A szél északkeletiről keletire, délkeletire fordul, többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között várható.

 

hétfő

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

kedd

  • Nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.