A szürke sok árnyalatát mutatja be időjárásunk a hét végéig

2020. január. 16 5:14

A következő napokban lényeges változásra nem számíthatunk időjárásunkban, a felhőzet jelentősebb csökkenésére egészen hétfőig kell várnunk.

Csütörtökön az ország legnagyobb részén folytatódik a borult, párás, foltokban ködös idő, csak a magasabb hegycsúcsok lóghatnak ki a felhőtakaróból, illetve nyugaton vékonyodhat el átmenetileg a felhőzet. A borult, ködös tájakon helyenként hószállingózás, ónos szitálás, szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között alakul.

 

péntek

  • Az ország nagy részén borult, párás, foltokban ködös időre számíthatunk, ugyanakkor kisebb körzetekben tartósan derült lesz az ég.
  • Elszórtan szitálás, ónos szitálás, hószállingózás várható.
  • A Kisalföld térségében megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között, a napos helyeken 5 fok körül alakul.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, párás időre van kilátás, kis területen lehet napsütés.
  • A Dunántúl nyugati felén délutántól elszórtan kisebb havazás, havas eső fordulhat elő, másutt szitálás, ónos szitálás, hószállingózás lehet.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, keleten párás, foltokban ködös időre számíthatunk.
  • Főként a Dunántúlon elszórtan valószínű hószállingózás, kisebb havazás, havas eső.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, nyugaton meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Néhol előfordulhat hózápor.
  • Az északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

kedd

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.