A következő napokban több hidegfront is átvonul térségünk felett. Hatásukra gyakran megerősödik a szél. A jövő hét közepén az ország jelentős részén már napközben is fagyni fog.
Vasárnap felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Északnyugatira fordul és nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. Csapadéknak kicsi az esélye. A minimum-hőmérséklet -5, +1, a maximum-hőmérséklet 1, 6 fok között alakul.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
zuzmaras_derult_taj_tel
Hétfőn túlnyomóan derült, napos időre van kilátás csapadék nélkül. A nyugatias szelet többfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -2 fok között alakul, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 6 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_napos_tel_madar_to
Kedden szakadozott hidegfronti felhőzet vonul át az ország fölött északi irányból, majd mögötte a déli óráktól egyre többfelé kiderül az ég, így általában sok napsütés várható. Helyenként - különösen északkeleten - hózápor előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. A minimum-hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 0, +6 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
lanyok_havazasban_tel
Szerdán megnövekszik a felhőzet, így változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Kezdetben a nyugatias, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik erős lökések, utóbbi helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum-hőmérséklet általában -7, -2 fok között, a szélcsendes tájakon -7 fok alatt alakul. A maximum-hőmérséklet -1, +4 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
havazas_varosban_tel 2
Csütörtök éjjelre nagy területen csökkenhet a felhőzet, akár ki is derülhet az ég, majd napközben ismét erősen megnövekedhet a felhőtakaró. Helyenként hószállingózás, kisebb havazás nem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd délies irányba fordul a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -8 és -3 fok között alakul, de a szélcsendes tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2, +3 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
havas_taj_napos_tel
Pénteken erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, elszórtan vegyes halmazállapotú csapadékkal. Eleinte a délies, majd a nyugati, északnyugati irányba forduló szelet kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban általában -8, -1, kora délután 0, +7 fok valószínű.
Fotó megosztása: