Akár a havi csapadékmennyiség fele lehullhat a hétvégén

2026. május. 16 4:53

A mediterrán ciklon felettünk tanyázik a hétvégén, így sokfelé várható kiadós csapadék. Ugyanakkor nem fog mindenhol ugyanannyi esni. Az ország nyugati felén eső, a keletin inkább zápor, zivatar lesz a jellemző.

Szombaton felhős, csapadékos időre készülhetünk. A Dunántúlon továbbra is nagyrészt borult marad az ég, és tartós esőzésre számíthatunk arrafelé. Keletebbre gomolyosodhat, időnként szakadozhat a felhőzet, ott délutánra már záporok, zivatarok lesznek jellemzők, a keleti harmadban néhol heves zivatar sem kizárt. Többfelé kiadós mennyiségű csapadék várható – legkisebb eséllyel a nyugati és keleti határvidéken. A Dunántúlon az északira, északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen megélénkül, megerősödik, késő délutántól északnyugaton néhol már viharossá fokozódik. Másutt legfeljebb élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 11 és 16, másutt 17 és 24 fok között alakul, de 20 fok feletti értékeket jellemzően csak a Tiszántúlon mérhetünk. Késő este 10, 15 fok lesz. 

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A 42 fokos levegő önmagában is a kritikus hősokk határán van, de a szél mechanikai hatása drasztikusan felgyorsítja a bőr láthatatlan párologtatását . A szél miatt nem érezzük a klasszikus, gyöngyöző izzadást, mert a légáramlat azonnal elszárítja azt, így a kiszáradás és a sóháztartás felborulása észrevétlenül, rekordidő alatt bekövetkezhet.

A légnyomás csökken.