Akár hózivatart is hozhat a pénteki hidegfront

2017. december. 07 14:08

A Dunántúlon péntek délutánra 10 fok fölé melegszik fel a levegő. Majd az érkező fronttal olyan erővel zúdul be a hideg levegő, hogy este a nyugati megyékben már havazás váltja az esőt. Zivatar vagy hózivatar is kialakulhat.

Pénteken délelőtt északkeleten maradhat meg tartósabban a köd, illetve felhőzet, másutt kezdetben sok napsütésre számíthatunk. A déli óráktól északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég. Napközben egyre többfelé várható eső, estétől a Dunántúlon néhol havas eső, hó és akár egy-egy zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél több helyen megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +4 fok között valószínű, de az Északi-középhegységben -3 foknál hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között alakul, de északon helyenként mindössze 3, 6 fokig melegszik fel a levegő.

 

szombat

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Napközben az Észak-Dunántúl kivételével sokfelé várható havazás, havas eső, a keleti határvidéken végig eső valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul, a Tiszántúlon reggel, délelőtt áll be a maximum.

 

vasárnap

  • A Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható, keleten is csökken a felhőzet.
  • A déli órákra a Tiszántúlon is megszűnik a havazás.
  • A nyugati, majd a délire forduló szelet is erős széllökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul, de délnyugaton kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre többfelé várható csapadék: zömében eső, de reggel, délelőtt északkeleten még havas eső, hó is lehet.
  • A déli szél megerősödik, nagy területen viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, de az északkeleti megyékben néhány fokkal hidegebb lesz.

 

kedd

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé kell esőre számítani.
  • A délnyugati szél erős, több helyen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte túlnyomóan borult idő lesz, majd délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, de a hegyekben havas eső, havazás is lehet.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.