Az esernyőt érdemes lesz egész héten magunknál tartani

2018. március. 26 5:05

A következő napokban fokozatosan enyhébbre fordul időjárásunk, ezzel együtt azonban gyakran nedves léghullámok is érkeznek fölénk, eső, zápor szinte bármelyik nap előfordulhat.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, de délután több helyen felszakadozhat a felhőzet, elszórtan valószínű eső, záporeső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű. Késő este 1 és 6 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul.

 

szerda

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten csupán 7, 9 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan borult égre számíthatunk, csak helyenként válhat szakadozottá a felhőtakaró.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • A nyugatira forduló szél megélénkül, többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.
  • Nyugaton lesz hidegebb, keleten lesz az enyhébb idő.

 

péntek

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, majd dél felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Elsősorban a nap első felében várható többfelé eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen valószínű eső, zápor.
  • A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás csökken.