Az ősz leghidegebb reggelei lehetnek a héten

2021. november. 22 5:06

Hidegfront vonul át felettünk, amellyel jóval hűvösebb levegő érkezik térségünkbe. A fagyzugos, szélvédett tájakon a hét közepén -10 fok közelébe csökken a hőmérséklet.

Hétfőn magasabb szinteken is megnövekszik a felhőzet, így túlnyomóan borult, párás időben lesz részünk. Egyes részeken tartósan rosszak maradhatnak a látási viszonyok. A ködös tájakon szitálhat, illetve délutántól kisebb eső is előfordulhat – erre nagyobb esély délnyugaton van. Az északira forduló szél előbb a Dunántúl nyugati részén, estétől már a Tiszántúlon is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható. Késő este 0, +7 fok valószínű.

 

kedd

  • Tovább szakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de főleg a délnyugati tájakon és a középső megyékben lehetnek még hosszabb ideig felhős körzetek.
  • Reggelig délnyugaton néhol előfordulhat kisebb eső, egyébként számottevő csapadék nem valószínű.
  • Hajnalban előfordulhatnak ködfoltok.
  • Az északi szél sok helyütt megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet -6 és +5 fok között alakul, az Északi-középhegység szélvédettebb völgyeiben mérhetjük az alacsonyabb, a felhősebb délnyugati vidékeken a magasabb értékeket.
  • A maximum-hőmérséklet 5 és 10 fok között várható.

 

szerda

  • Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet ritkul, zsugorodik, inkább csak az északkeleti országrészben maradhatnak felhős, párás körzetek, általában több órára kisüt a nap.
  • Estétől ismét egyre nagyobb területen számíthatunk ködre, illetve rétegfelhőzetre.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A szél többnyire mérsékelt marad.
  • Hajnalra -9 és +1 fok közé hűl le a levegő.
  • Délután 4 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

csütörtök

  • Főleg réteg- és fátyolfelhőzetre számíthatunk, hosszabb napsütés elsősorban a középső és a délkeleti országrészben valószínű.
  • Számottevő csapadék nem várható, de szitálás előfordulhat.
  • Hajnalban északkeleten elvétve ónos szitálás, jelentéktelen hószállingózás sem teljesen kizárt.
  • A délkeleti, keleti szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb idő.

 

péntek

  • Délnyugat felől megvastagszik a felhőtakaró.
  • A frontfelhőzet napközben északkelet felé vonul, mögötte átmeneti vékonyodások, szakadozások lehetnek.
  • Összefüggő csapadékzóna érheti el hazánkat, amely északkelet felé helyeződik, miközben valamelyest gyengül, ugyanakkor a délutáni, esti órákban másutt is előfordulhat még elszórtan eső, zápor.
  • A délkeleti, majd északnyugati szél több helyütt megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható.

 

szombat

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Összességében több helyen előfordulhat eső, záporeső.
  • A déli, délkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -3, +5, a délutáni órákban 4, 11 fok várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás