Csak a naptár szerint lesz tél a következő napokban

2021. február. 03 5:09

Melegfrontok hoznak a megszokottnál jóval melegebb időt, csütörtökön akár 16 fokot is mérhetünk. Az ország döntő részén az éjszakai órákban sem süllyed fagypont alá a hőmérséklet. Erősödik a szél.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de az északkeleti megyék kivételével átmenetileg szinte mindenütt szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. Délelőtt az északkeleti, keleti tájakon is megszűnik a csapadék. Délután szemerkélő eső előfordulhat, ám késő délutántól, estétől északon ismét több helyen eleredhet az eső. A déli, délnyugati szelet egyre nagyobb területen kísérik élénk, a Dunántúlon olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 7 és 13 fok között alakul, ám az Északi-középhegység tágabb térségében ennél pár fokkal hidegebb lesz az idő. Késő este 8, 12 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap.
  • Éjjel, reggel még elszórtan várható eső, napközben már megszűnik a csapadék.
  • A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, az ország északi felén helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de főként nyugaton és délen lehetnek felszakadozások, rövid napos időszakok.
  • Eleinte elszórtan, majd több helyen várható eső, de északnyugaton kicsi a csapadék esélye.
  • A Dunántúlon helyenként megélénkül a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 14 fok között alakul, hazánk északkeleti felén lesz a hidegebb, délnyugati felén az enyhébb idő.

 

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős, helyenként ködös idő lesz.
  • Főként az ország északkeleti felén valószínű eső.
  • Északon a keleti, északkeleti, délnyugaton a délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 15 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Eleinte változóan, majd erősen felhős lesz az ég.
  • Helyenként kisebb eső előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, északnyugaton viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

 

HÉTFŐ

  • Általában erősen felhős lesz az ég, majd szakadozik a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat eső, majd havas eső, esetleg hó.
  • A szél délnyugatiról északnyugatira fordul, és sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, északnyugaton valószínű a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.