Csak egy napra törik meg a hőség lendülete

2019. augusztus. 07 12:44

Csütörtökön gyenge hidegfront éri el hazánkat, melynek nyomán kissé mérséklődik a meleg, péntektől azonban ismét kánikula érkezik. Hétfőn néhol akár 37 fokot is mérhetünk.

Csütörtök délelőtt többórás napsütésre számíthatunk, majd délután délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Helyenként, kezdetben északkeleten, estefelé inkább délnyugaton alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, délkeleten lesz melegebb az idő.

 

PÉNTEK

  • Napközben mindenütt csökken a felhőzet és napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Éjszaka főként a Dunántúl déli felén és a Dél-Alföldön elszórtan várható záporeső. Napközben számottevő csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, majd változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Általában derült lesz az ég, az ország északi harmadán növekedhet meg délután a felhőzet.
  • Csapadék az ország döntő részén nem valószínű, estétől az északi határvidékre besodródhat egy-egy zápor, zivatar.
  • A délnyugati, déli szél helyenként megélénkül, majd estétől a Dunántúl északnyugati felén északira fordul a légáramlás és megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északon képződhet helyenként több gomolyfelhő.
  • Északon egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat.
  • Az északi szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Derült idő lesz.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Dunántúl északnyugati részén időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 37 fok között valószínű.

 

KEDD

  • A nap első felében nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő lesz, majd északnyugat felől egyre több felhő érkezhet fölénk.
  • Késő délutántól, estétől a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
  • Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarban viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb, a Tiszántúlon pedig a magasabb értékkel.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.