Csak rövid időre jut szóhoz a valódi tél

2021. január. 27 5:01

Intenzív hőmérséklet-változások sorozata előtt állunk. Csütörtöktől enyhülés, hétfőtől újabb lehűlés, majd a jövő hét második felében ismét jelentős enyhülés várható.

Szerdán változóan, napközben átmenetileg erősebben felhős idő valószínű napos időszakokkal. Reggel, délelőtt kevés helyen, elsősorban a Duna mentén még előfordulhat néhol hózápor, ezt leszámítva azonban estig nem valószínű csapadék. Este, késő este az ukrán határ környékén lehet hószállingózás. Napközben a Dunántúlon és a Duna mentén megerősödik az északnyugati szél, a keleti megyékben azonban gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között alakul, de az északi határ mentén néhol napközben is fagyhat. Késő este -2, -4 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Kezdetben főleg a Tiszántúlon lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok, majd eleinte egy keskenyebb vastag felhősáv vonul át nyugatról kelet felé, délutántól ezzel összeolvadva egy melegfront szélesebb, vastag felhőzete is eléri hazánkat szintén nyugat felől.
  • Éjjel és délelőtt elsősorban a nyugati, északnyugati megyékben fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, helyenként eső, hajnalban néhol ónos eső. Ez a csapadéksáv délután kelet, északkelet felé húzódik.
  • A késő délutáni, esti óráktól már több helyen számítani lehet csapadékra: hazánk északkeleti felén havazásnak, délnyugati felén havas esőnek, esőnek van nagyobb esélye.
  • Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és 0 fok között valószínű, de a havas, kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon -8, -11 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka helyenként átmenetileg vékonyodhat a felhőzet, de napközben nyugat felől újabb melegfront vastag felhőzete borítja be az országot.
  • Hajnalban ködfoltok lehetnek.
  • Többfelé várható csapadék: a délnyugati országrészben inkább eső, de az idő előrehaladtával a középső, majd az északkeleti tájakon is egyre inkább eső, helyenként fagyott eső válthatja a havat.
  • A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, ködfoltok képződhetnek.
  • Főleg délkeleten, keleten több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de napközben nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Délelőtt számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, délutántól, estétől azonban több helyen eshet, az esőnek nagyobb az esélye (de főleg északkeleten, elsősorban a hegyekben helyenként havas eső, hó sem kizárt).
  • A nyugati, majd déli szél a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, majd valamikor estefelé nyugat felől szakadozni, csökkenni kezdhet a felhőzet.
  • Nagy bizonytalansággal akár több helyen előfordulhat csapadék: eleinte az esőnek, később a hónak van nagyobb esélye. (Észak, északnyugat felől hűl a levegő, miközben egyre több helyen megszűnhet a csapadék.)
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -3 és +4, a déli órákban -2 és +4 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Változóan felhős idő következhet, általában több órás napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás