Egy mediterrán ciklon és egy hullámzó frontrendszer is beleszól a következő napok időjárásába. Csapadék bárhol eshet az országban, de délen és az Északi-középhegységben várható nagyobb mennyiség.
Szerdán zömmel erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt a Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet. Az ország nyugati felén, kétharmadán több helyen is lehet eső, zápor, amely délutánra általában megszűnik, de délnyugaton tartósabb csapadék is előfordulhat. Az északira forduló szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegységben, Budapest körül és az Alföld északnyugati részein néhány fokkal hűvösebb lesz.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_cs_eso_autopalya
Csütörtökön borult időre van kilátás, de a keleti tájakon vékonyabb lehet a felhőzet, majd este ott is záródik, miközben északnyugat felől szakadozik a felhőtakaró. Többfelé - legkésőbb és legkisebb eséllyel a Tiszántúlon - valószínű eső, záporeső. A legtöbb csapadék a Dunántúlon hullhat le. Az északias szelet élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -1 és +5, a csúcsérték 4 és 9 fok között alakul, de a kevésbé felhős keleti részeken 10 és 15 fok közé melegedhet fel a levegő.
Fotó megosztása:
d2_p_borult_ko
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a felhőzet elsősorban délnyugaton szakadozhat fel. Napközben a Dunától keletre növekszik a csapadékhajlam, az eső mellett havas esőre, reggel, délelőtt helyenként még havazásra is számítani kell. A déli, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -3, +2, a maximum-hőmérséklet 2, 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d3_szo_borult_barka
Szombaton hajnalra a keleti területeken köd képződhet, amely napközben néhol lassabban oszlik fel, utána változóan felhős idő várható. Néhol zápor, hózápor előfordulhat. Az északias szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban -5, +1, délután 4, 11 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d4_v_tavasz_cinke
Vasárnap változóan felhős idő valószínű, helyenként záporos csapadék is előfordulhat. Az északias szelet változatlanul több helyen élénk lökések kísérhetik. A minimum -5 és +1, a csúcsérték 5 és 11 fok között változhat.
Fotó megosztása:
d5_h_tavasz_hovirag
Hétfőn gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadéknak kicsi az esélye. Az északias szél megélénkül. Hajnalban -7, 0, kora délután 5, 11 fok valószínű.
Fotó megosztása: