Csípős hajnalokat hoz a hétvége

2023. január. 05 5:05

Bár a megszokottnál jelentősen enyhébb időben van részünk, hétvégén sokfelé süllyed 0 fok közelébe, vagy az alá a hőmérséklet az éjszakai, hajnali órákban.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd a nap második felében a legtöbb helyen határozottan csökken a felhőzet. Elszórtan lehet eső, záporeső. A délnyugati szél egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul, több helyen erős, néhol viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Késő este 4, 9 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Főleg északkeleten és délnyugaton rétegfelhős tájakra, majd napközben átmenetileg magasszintű felhőzetre is számíthatunk, emellett hazánk nagy részén több órára kisüthet a nap.
  • Ködfoltok lehetnek.
  • Legfeljebb szitálás fordulhat elő.
  • Az északnyugati, majd délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7, 12 fok között alakul, északkeleten 4, 6 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Gyengén és erősen felhős területek egyaránt előfordulnak, utóbbi délnyugaton kisebb, északkeleten nagyobb területen, másutt több-kevesebb napsütés is várható.
  • Ködfoltok is lehetnek.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, a nap első felében az északkeleti országrészben gyenge eső is.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de a tartósabban borult tájakon csupán 4, 6 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A réteg- és a változó vastagságú magasabb szintű felhőzet mellett helyenként napos körzetek, illetve időszakok is lehetnek.
  • A ködfoltok nagy része feloszlik.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de előfordulhat szitálás, a nap második felében északon, északkeleten gyenge eső is.
  • A déli szél sokfelé élénk, a Dunántúlon gyakran erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 14 fok között alakul, az északkeleti vidékeken mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

 

HÉTFŐ

  • Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé elered az eső, záporeső.
  • A déli, délkeleti, majd a Dunántúlon az északira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között várható, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

KEDD

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Többfelé előfordulhat eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam.
  • Az északi, északnyugati szelet több helyütt erős, néhol akár viharos lökések is kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban -1, +6, kora délután 3 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.