Csütörtökön este sokfelé havazhat

2017. december. 20 13:40

Nyugat felől melegfront érkezik hozzánk, amely csütörtök délutántól egyre több helyen hoz havazást, nyugaton már havas eső, eső is előfordulhat.

Csütörtök délelőtt még lehet rövidebb napos időszakokra számítani, majd a déli óráktól északnyugat felől vastagszik, záródik a felhőzet, késő délután már országszerte nagyrészt borult időre számíthatunk. Éjszaka, reggel, délelőtt helyenként hószállingózás kialakulhat, majd a déli óráktól északnyugaton, északon, késő délutántól délen is többfelé várható csapadék: keleten hó, a középső tájakon hó, havas eső, nyugaton egyre inkább havas eső, eső. A nyugati, délnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.

 

péntek

  • Általában erősen felhős lesz az ég.
  • Éjszaka elszórtan valószínű vegyes halmazállapotú csapadék, amely reggelre a Tiszántúlon is megszűnik.
  • Napközben helyenként alakulhat ki kisebb eső, néhol havas eső, majd estétől észak felől nő a csapadék esélye.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

 

szombat

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, többnyire csak rövid napos időszakokra számíthatunk.
  • Többfelé várható csapadék: kezdetben főként záporeső, majd egyre inkább hózápor.
  • Az északnyugati szelet erős, többfelé viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

vasárnap

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk.
  • Főként a Tiszántúlon lehet kisebb csapadék: kezdetben hó, majd egyre inkább havas eső, eső.
  • A nyugati, délnyugati szelet többfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között várható.

 

kedd

  • Változóan felhős időre számíthatunk, a ködfoltok délelőtt feloszlanak.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 7 és 12, északkeleten 3 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás