A következő napokban országszerte hőségre kell számítani. A csúcsot a csütörtök este érkező hidgfront előtt éri el a hőmérséklet.
Hétfőn késő délutánig általában felhőtlen, napos időre lehet számítani. Onnantól viszont előbb az északnyugati tájak fölé, majd este már északra is vastagabb felhőzet érkezik, melyből északnyugaton előfordulhat zápor, zivatar. Szinte országszerte megélénkül a délnyugati szél, melyet néhol erős, zivatarok környezetében akár erősen viharos lökések is kísérhetnek. Délutánra általában 31 és 36 fok közé melegszik fel a levegő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
hattyu_csatorna_nyar_napos
Kedden a hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé levonul, ezt követően napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Reggelig csak északkeleten, majd napközben a délnyugati, nyugati megyékben is előfordulhat kevés helyen zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet elsősorban az ország északkeleti felén kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalban 15 és 22, délután 28 és 34 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
voros_naplemente_nyar
Szerdán napos, gomolyfelhős idő várható. A délnyugati, nyugati megyékben előfordulhat zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szelet északkeleten élénk, olykor erős lökések is kísérhetik. Hajnalban általában 13, 20 fokot mérhetünk, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32, 37 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
pipacsos_mezo_nyar
Csütörtökön derült, napos idő várható, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Az ország északnyugati felén a nap második felében növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A nyugatias szelet napközben élénk lökések kísérik, estétől az északnyugatira forduló szél megerősödhet. Hajnalban általában 14, 21 fok valószínű, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32, 39 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
viharos_egbolt_mezo_erett
Pénteken felhős idő várható, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Záporok, zivatarok nagyobb területen előfordulhatnak, majd nyugat felől csökken a csapadékhajlam. Az északnyugati, nyugati irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 15 és 25, délután 26 és 32 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
keves_felho_to_nyar
Szombaton gomolyfelhős, napos időre van kilátás, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, északi szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 13 és 22, délután 26 és 31 fok között valószínű.
Fotó megosztása: