Délen tart ki legtovább a kora tavaszias idő

2021. február. 04 12:13

Továbbra is a megszokottnál jelentősen enyhébb időben lesz részünk, a napsütést azonban nagy területen borult égbolt váltja. Délen és a Dunántúl nyugati felén szakadozhat fel a felhőzet.

Pénteken napközben már erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország délnyugati felén hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Délután elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő eső, az északkeleti határnál már beszivároghat némi hideg levegő, így ott havas eső is eshet. Helyenként megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de délnyugaton 12, 16 fokot is mérhetnek.

 

SZOMBAT

  • Az ország északkeleti felén-harmadán vastagabb, zárt felhőzetre számíthatunk. Napos időszakok az ország déli, délnyugati felén lehetnek.
  • Az ország északkeleti felén-harmadán több helyen is kialakulhat eső, sőt helyenként ónos eső, havas eső, hó sem kizárt.
  • Északon a keleti, északkeleti, másutt a déli, délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

 

VASÁRNAP

  • Kezdetben főleg réteg- és fátyolfelhők lehetnek, majd napközben nyugat felől vastagodhat a felhőzet.
  • A nap első felében északkeleten hullhat néhol csapadék, délután főleg a Dunántúlon is több helyen eleredhet az eső.
  • A déli szél megélénkül, sokfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 16 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb, hidegebb idő.

 

HÉTFŐ

  • Jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd napközben azonban nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Éjjel, reggel még több helyen előfordulhat eső, napközben csak néhol valószínű eső, zápor, az Alpokalján esetleg havas eső, hózápor.
  • Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul, északnyugaton valószínű a hűvösebb, délen az enyhébb idő.

 

KEDD

  • Kezdetben változóan felhős lehet az ég, majd erősen megnövekedhet, megvastagodhat a felhőzet.
  • Éjjel, reggel ködfoltok képződnek.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, eső, néhol ónos szitálás.
  • A déli, délnyugati szél sok helyütt megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 13 fok között alakul, északkeleten valószínű a hidegebb, délen az enyhébb idő.

 

SZERDA

  • Jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű.
  • Nagy bizonytalansággal több helyen előfordulhat szitálás, eső, néhol talán ónos szitálás, esetleg hószállingózás.
  • Helyenként megélénkül a délnyugati, majd az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, északnyugaton valószínű a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.