Délután több helyen megdördül az ég

2018. május. 08 5:10

Kelet, északkelet felől nedvesebb léghullámok áramlanak fölénk, ezért kedden már kevesebb napsütésre és záporok, zivatarok kialakulására kell számítani.

Kedden a több órás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, a legkevesebb felhő a Tiszántúl középső és déli részén lehet. Több helyen, nagyobb számban a Dunántúlon és az északi megyékben várható záporok, zivatarok kialakulása, egy-egy heves zivatarra is számítani kell. Az északi, északkeleti szél elsősorban az északkeleti, keleti országrészben erősödik meg, de zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 27 fok között alakul, késő este 13, 18 fok valószínű.

 

szerda

  • A többórás napsütés mellett erősen és gyengébben felhős időszakok váltakoznak.
  • Többfelé várható zápor, zivatar.
  • Délnyugaton mérsékelt marad a légmozgás, másutt többfelé megélénkül a keleti, északkeleti szél, illetve zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul, keleten lesz a melegebb.

 

csütörtök

  • A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Többfelé várható zápor, zivatar.
  • Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet, egyébként mérsékelt vagy élénk keleties szél várható.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

 

péntek

  • A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre számíthatunk.
  • Több helyen várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű, keleten lesz napközben a melegebb.

 

szombat

  • A hosszabb napos időszakok mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, zivatarban viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Napos és erősebben felhős időszakok váltakoznak.
  • Elszórtan alakul ki zápor, zivatar.
  • A keleti szél élénk, helyenként erős lesz, illetve zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.