A következő napokban még alaposan próbára teszi a türelmünket az időjárás. Szombaton és vasárnap elszórtan záporok és zivatarok zavarhatják meg a hétvégi programokat, majd a jövő héten ránk tör a hőség
Szombaton a zárt felhőzet szakadozik, gomolyosodik, majd délután nyugat felől csökken.
Elszórtan valószínű zápor.
Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
vitorlas_hajok_vizen
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, a nap második felében erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Több helyen - főleg az ország délnyugati felén - alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
szarado_ruhak
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű, de délnyugaton és délen tartósabban több lehet a felhő. Elszórtan, nagyobb eséllyel délen, délnyugaton valószínű eső, zápor, zivatar. A nyugati, északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik, délnyugaton, délen gyenge vagy mérsékelt maradhat a légmozgás. Hajnalban 7, 16, délután 20, 26 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
kovek_part_termeszet
Kedden napos idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. A nyugatias szelet helyenként kísérhetik élénk lökések. Hajnalban 5, 15, délután 22, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása:
level_napsutes
Szerdán napos idő várható a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél csupán helyenként élénkülhet meg. A hőmérséklet hajnalban 8 és 16, délután 26 és 31 fok között alakul.
Fotó megosztása:
siraly_teton
Csütörtökön túlnyomóan derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban 11, 19, délután 28, 33 fok valószínű.
Fotó megosztása: