Vasárnap még tovább fokozódik a felmelegedés, majd hétfőn markáns hidegfront vonul át hazánk felett. Hatására 7-10 fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.
Vasárnap többnyire derült, napos idő várható, késő délutántól az északnyugati tájak fölé érkezhet némi felhőzet, estétől a határ közelében néhol előfordulhat zápor, zivatar. A déli szél megélénkül.
Délutánra általában 33 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
kislany_to_kovek
Hétfőn északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan előfordulhat zápor, zivatar. A déli szél néhol megélénkül, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 12 és 23, délután 27 és 36 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
csaladi_park_szokokut
Kedden reggelre nagy területen csökken a felhőzet, majd napos, gomolyfelhős idő várható. Reggelig a déli és keleti tájakon még lehet zápor, zivatar, napközben csak kevés helyen alakulhat ki zápor. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali 13, 19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
oriaskerek
Szerdán napos idő várható általában kevés, északon átmenetileg több felhővel. Kicsi a csapadék esélye. A nyugatias szél élénk lesz. Hajnalban 12, 21, délután 28, 33 fok várható.
Fotó megosztása:
becs_kutkert
Csütörtökön gyengén felhős, napos idő várható. Kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 12, 21, délután 30, 35 fok valószínű.
Fotó megosztása:
spanyol_ter
Pénteken gyengén felhős, napos idő valószínű. Kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 12, 21, délután 31, 36 fok között alakul.
Fotó megosztása: