Egyetlen napsütéses nap maradt a hétre

2020. március. 03 5:03

Nagy területen csütörtökön süt ki a nap legközelebb, addig azonban mindössze helyenként lehet részünk némi napsütésben. Többször szükség lesz az esernyőkre.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon az északira, északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de délkeleten, keleten 17, 19 fok is lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű.

 

SZERDA

  • A Dunántúl nyugati felén egyre inkább szakadozottá válik a felhőzet, ettől keletebbre továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, késő délutántól fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet.
  • Nyugatról kelet felé haladva nő a csapadékhajlam.
  • A középső vidékeken helyenként időszakos záporok, a Tiszántúlon többfelé eső várható.
  • Az északi, északnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Reggelre jórészt mindenütt kiderül az ég, délelőtt a Duna-Tisza közének tág környezetében erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődik, a nyugati részek felé pedig fátyol- és gomolyfelhők sodródnak, mindemellett sok napsütés várható.
  • Eleinte keleten lehet záporeső, majd napközben már számottevő csapadék már nem várható.
  • Az északi szél délire fordul és alapvetően mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Fokozatosan megvastagszik a felhőzet, erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Nyugat felől egyre többfelé ered el az eső.
  • A déli szél mérsékelt marad, csak időnként élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Kezdetben erősen felhős idő várható, majd a nap második felére nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, a hegyekben havas eső.
  • Az északnyugati, nyugati szél helyenként erős lesz, néhol viharos erejű széllökések is előfordulhatnak.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős idő várható, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.