Élénk, erős szél kíséri a következő napokat

2024. január. 13 5:23

A hideg idő mellett több-kevesebb napsütés is jut hazánk legnagyobb részére. A jövő hét közepén érkezik időjárás-változás.

Szombaton az ország délnyugati felén döntően derült vagy gyengén felhős égre, másutt ugyanakkor több felhőre van kilátás, sőt főleg a Tiszántúlon akár egész nap borult maradhat az ég. Keleten hószállingózás előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +4 fok között, a borult részeken viszont csak -2, -1 fok körül alakul. Késő este -4, -2 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Élénk, erős szél kíséri a következő napokat

1 / 6
Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ közelében néhol előfordulhat hószállingózás,... havas eső. A szélvédett tájakon ködfoltokra is számíthatunk. A nyugati, északnyugati, majd délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben helyenként megerősödik. Hajnalban a fagyzugos vidékeket leszámítva általában -7 és -1, kora délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása: