Jelentősen megenyhül az idő, a keddi hóesés után szerdán már 10 fok feletti maximumokról beszélhetünk. Az esővel viszont szaharai por is érkezik, így a kettő keverékéből saras eső hullhat ránk.
Szerdán túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. Késő este 0, 5 fok lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_cs__valtozanfelhos
Csütörtökön alapvetően felhős idő várható, de átmeneti vékonyodások, szakadozások lehetnek. Eső, záporeső szórványosan előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban -1, +6, délután nagyrészt 7, 12 fok valószínű, de északkeleten és nyugaton ennél hűvösebb, délkeleten enyhébb lehet az idő.
Fotó megosztása:
r2_p_kod
Pénteken a helyenkénti párásság és köd mellett kezdetben szakadozottabb lesz a felhőzet, majd délnyugat felől ismét megvastagszik a felhőtakaró. Elszórtan várható eső, záporeső. Kevés helyen élénk lökések kísérhetik a jellemzően délkeleti, keleti szelet. Hajnalban -1, +5, délután döntőrészt 7, 12 fok közötti értékek valószínűek, de északkeleten ennél hűvösebb, délkeleten enyhébb lehet az idő.
Fotó megosztása:
Raindrops on asphalt Rain Rainy weather Downpour
Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű több helyen esővel, záporral - dél, délkelet felé haladva növekszik a csapadék előfordulási valószínűsége. Az északnyugati szél megélénkülhet. Hajnalban -1, +6, délután 5, 11 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
r4_v_felhos
Vasárnap inkább csak átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben, nagyobbrészt felhős, helyenként párás, ködös idő valószínű. A csapadékhajlam csökken, de főként északkeleten előfordulhat eső, majd vegyes csapadék is. Az északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. Hajnalban -2, +4, délután 3, 11 fok közötti értékek valószínűek.
Fotó megosztása:
r5_h_havaseso_ho
Hétfőn alapvetően sok felhőre van kilátás. Kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Az északkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -4, +3, a maximum-hőmérséklet 1, 8 fok között valószínű.
Fotó megosztása: