Eljön végre a strandidő?!

2021. május. 30 12:55

A hét elején még folytatódik a változékony, hűvös, zivataros idő, majd szerdától fokozatosan melegszik az idő és már csapadékra is jóval kevesebb helyen kell számítani.

A vastagabb felhőzet és az éjjeli gyenge csapadék hétfőn csak lassan vonul el a déli és keleti tájakról. Eközben az ország többi részén gomolyfelhők-képződnek, és a déli óráktól – nagyobb számban a Dunántúl keleti részén, illetve a Duna-Tisza közén – záporok, zivatarok alakulnak ki. A zivatarokat apró szemű jég, intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti. Az északkeleti, északi szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 22 fok között várható, de a felhősebb részeken pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

 

kedd

  • A gomolyfelhők mellett legalább néhány órás napsütésre számíthatnunk.
  • A Dunántúlon már csak helyenként, keletebbre elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szelet sok helyütt kísérik élénk, néhol erős széllökések.
  • Zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél.
  • A hajnali órákban 5, 11 fokot mérhetünk.
  • Délutánra 18 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

 

szerda

  • Gyengébben és erősebben felhős időszakok váltakoznak, legalább néhány órára kisüt a nap.
  • Néhol fordulhat elő záporeső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Legfeljebb néhol fordulhat elő záporeső.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 6 és 12, a maximum 20 és 25 fok között várható.

 

péntek

  • Nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Legfeljebb néhol lehet záporeső.
  • Az északi szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között valószínű.

 

szombat

  • Nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Néhol zápor, zivatar előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 10 és 15, a maximum 22 és 27 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Ismét beköszöntött a hőség, ami megviseli az érzékeny idegrendszert és figyelmetlenséget, ingerlékenységet okozhat. Mivel az éjszakák is melegek, az alvásminőség is romlik ilyenkor. Az ország jelentős részére másodfokú hőségriasztás van kiadva. Erős lesz az UV sugárzás, ezért érdemes fényvédő krémet használni. A csalánfélék virágzása okozza jelenleg az allergiások tüneteit. Valamint a gombafélék spóráinak koncentrációja a nagyon magas tartományban van jelen. Megjelent a parlagfű is a kezeletlen területeken.

A légnyomás csökken.