Elromlik az idő a hét utolsó napjára

2022. szeptember. 23 13:39

Szombaton még csapadékmentes kirándulóidő várható általában többórás napsütéssel, majd vasárnaptól mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, nyugat felől egyre nagyobb területen elered az eső.

Szombaton a többórás napsütés mellett egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet lesz felettünk, emellett gomolyfelhők is képződnek. Délután már lesznek erősebben felhős tájak is, főként a Dunántúlon. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél a keleti megyék kivételével megélénkül, Zala megyében és környékén olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalban ködfoltok lehetnek.
  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • A nap első felében kevesebb, második felében több helyen valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet 3 és 11, a csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között várható, délkeleten a magasabb értékekkel.

 

HÉTFŐ

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen számítani kell esőre, záporra, zivatarra.
  • A déli, délnyugati, később a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A hajnali 5, 13 fokról 16 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten mérhetik a magasabb, a tartósabban csapadékos vidékeken az alacsonyabb értékeket.

 

KEDD

  • Hajnalban néhol pára, köd képződhet.
  • A napos időszakok mellett nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen várható eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödhet a délnyugati, nyugati, a Dunántúlon az északnyugati szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 6, 13, délután 15, 21 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Hajnalban ködfoltok is lehetnek.
  • Felszakadozik a felhőzet, napközben felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. A nap vége felé ismét nagyobb felhőtömbök érkezhetnek nyugat felől.
  • Éjjel több helyen, napközben még főleg hazánk északkeleti felén-harmadán valószínű csapadék.
  • Az északnyugati, nyugati, majd a délire forduló szelet élénk, többfelé erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a maximum 12 és 19 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Hajnalban ködfoltok is lehetnek.
  • Változóan felhős időre van kilátás.
  • Helyenként előfordulhat csapadék.
  • A déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 1, 9, a délutáni órákban 15, 22 fokot mérhetnek.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.