Ennél átlagosabb időjárásunk nem is lehetne

2022. augusztus. 09 12:48

A következő napokban az augusztus közepén szokásos időjárási körülmények lesznek jellemzők a Kárpát-medencében. A meleg, nyári időt elszórtan kialakuló záporok, zivatarok frissíthetik.

Szerdán a sok napsütést általában csak kevés gomolyfelhő zavarja, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében erős széllökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Általában több órára kisüt a nap, de napközben gomolyfelhők képződnek és főleg az ország északkeleti felén vastagabb felhők is lehetnek.
  • Elsősorban hazánk északkeleti felén szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 12, 18, délután 24, 30 fok között alakul.
  • A tartósan felhős, csapadékosabb északkeleti részeken pár fokkal hűvösebb is lehet.

 

péntek

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de a nyugati, délnyugati megyékben több lehet a felhő.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többfelé élénk lesz az északkeleti szél.
  • A minimum 10 és 17, a maximum 24 és 31 fok között várható, nyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

 

szombat

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, viszont a déli megyékben lehetnek tartósan felhős területek is.
  • Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél élénk lesz.
  • A minimum-hőmérséklet 10 és 18, a maximum általában 27 és 32 fok között várható, de a tartósan felhős részeken ennél hűvösebb is lehet az idő.

 

vasárnap

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű, a keleti megyékben több lehet a felhő.
  • Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali 13, 20 fokról délutánra általában 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

 

hétfő

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az ország keleti felén.
  • Az északi szél helyenként megélénkül.
  • Hajnalban 13, 20, a délutáni órákban általában 27, 32 fok valószínű.
Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás