Enyhén indul a hétvége, és a fő meghatározó már nem az eső lesz, noha kisebb csapadék előfordulhat. Ennek ellenére sok marad a felhő felettünk, csak néha bukkan elő a nap.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak átmenetileg süthet ki kisebb körzetekben a nap. Az északkeleti és délnyugati megyékben helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati szél Budapest tágabb környezetében megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 5 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_v_valtozoanfelhos_hajo
Vasárnap hazánk északkeleti felén erősen felhős, vagy borult lesz az ég, délnyugaton azonban szakadozik, csökken a felhőzet. Az északkeleti harmadban és a délnyugati határ közelében elszórtan lehet kisebb eső, amelyet északkeleten estétől havas eső, a hegyekben havazás is válthat. Az északnyugati, északi szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. A csúcshőmérséklet általában 6, 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
r2_h_felho_kilato
Hétfőn változóan vagy erősen felhős lesz az ég. Kevés helyen lehet gyenge eső, a hegyekben kisebb vegyes csapadék. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet -4, +2, a maximum-hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű, északkeleten lesz hűvösebb az idő.
Fotó megosztása:
r3_k_eso
Kedden döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen lehet eső, északkeleten havas eső, havazás is előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk, kevés helyen erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -4, +2, a maximum-hőmérséklet 2, 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r4_sze_eso
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor, az Északi-középhegységben eleinte vegyes halmazállapotú csapadék is. A délnyugati, déli szél élénk, olykor erős lesz. Hajnalban -2, +4, délután általában 5, 13 fok várható, de az Északi-középhegységben pár fokkal hidegebb lesz.
Fotó megosztása:
r5_cs_eso
Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen készülhetünk esőre, záporra. A déli szél nyugatiasra fordul és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, délkeleten a magasabb értékekkel.
Fotó megosztása: