Enyhe időben készülhetünk a húsvétra

2021. március. 27 12:43

A jövő hét elején jelentős enyhülés veszi kezdetét, csapadék csak kevés helyen fordulhat elő. A hőmérséklet egyre több helyen meghaladja a március végén szokásos értéket.

Vasárnap észak felől szakadozik az összefüggőbb felhőzet, ugyanakkor közép- és magasszinten is érkeznek fölénk felhők. Főleg éjjel, reggel még elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor, napközben már nem valószínű számottevő csapadék. Az északnyugati, majd délnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Délután 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

 

hétfő

  • Az ország délnyugati, nyugati felén változóan felhős, északkeleti, keleti felén nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Nem valószínű számottevő csapadék (esetleg az északkeleti határnál fordulhat elő itt-ott jelentéktelen eső).
  • Helyenként megélénkül a nyugati szél.
  • Éjszaka -3 és +4 fok közé süllyed, napközben 13 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a nyugati megyékben lesz a melegebb idő.

 

kedd

  • Délelőtt jobbára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd a délutáni órákban észak, északnyugat felől csökken a felhőzet.
  • A keleti megyékben maradhatnak erősen felhős körzetek.
  • Az északkeleti megyékben helyenként, másutt elvétve előfordulhat gyenge eső.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • Éjszaka 2 és 7 fok közé süllyed, napközben 13 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
  • Északkeleten lesz a hűvösebb, nyugaton a melegebb idő.

 

szerda

  • Főleg a középső országrészben számíthatunk több órás napsütésre, emellett keleten inkább gomolyfelhők lesznek az égen, majd északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik.
  • Számottevő csapadék nem valószínű (inkább csak a keleti határnál lehetséges elvétve gyenge eső, zápor).
  • Néhol megélénkülhet az északi, majd a keleti szél.
  • A hajnali órákban 2, 8, délután pedig 18, 22 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Jobbára gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, általában több órás napsütéssel.
  • Nem valószínű számottevő csapadék (inkább csak északkeleten lehet néhol kisebb eső, zápor).
  • A déli szelet néhol időnként élénk lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 10, a csúcsérték 17 és 23 fok között várható.

 

péntek

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyütt előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A délnyugati, majd az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 5, 10, délután 13, 21 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az északi országrészen vonul át a hidegfront. Ott változékonyabban alakul az időjárás. Délen marad a hőség. Ilyenkor megszaporodnak a rosszullétek. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már megjelentek a levegőben. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a magas, a pázsitfűféléké és az útifűé az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A légnyomás emelkedik.