Erős szél jön hétvégére

2018. június. 30 5:03

A csapadékos időjárást okozó ciklon elhagyja térségünket, de mögötte erős szél kíséretében hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe.

Szombaton alapvetően napos idő lesz, csak gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Gyenge záporeső elsősorban a Duna-Tisza közén alakulhat ki. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, és elsősorban a Bakonyban, illetve az északkeleti országrészben viharossá is fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 28 fok között várható, az északi tájakon lesz hűvösebb. Késő este 12, 17 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Napos időre számíthatunk északkeleten a több gomolyfelhővel.
  • Az ország keleti harmadán helyenként zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon és az ország középső harmadán megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés, az északkeleti megyékben több gomolyfelhővel.
  • Néhol záporeső is előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között valószínű.

 

kedd

  • Gomolyfelhős, túlnyomóan napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többórás napsütés mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható.
  • Elsősorban a Dunántúlon lehet helyenként zápor, zivatar.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél általában mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.