Eső, majd hó jön a hét második felében

2018. január. 10 5:22

A hét további napjaiban egyre hidegebbre fordul az idő, így vasárnap már a január közepén szokásos hőmérsékletre számíthatunk. Szombattól egyre több helyen az esőt, havazás váltja fel.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a Tiszántúlon vékonyodhat el időnként a felhőzet. A Dunántúlon többfelé, a középső országrészben helyenként várható eső, zápor, de délután a nyugati határvidéken már megszűnhet a csapadék. A délkeleti szél kezdetben időnként megélénkül, majd délutántól tovább gyengül a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható, késő este 2, 7 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás, reggel foltokban ködös a levegő.
  • A Dunántúlon többfelé, keletebbre elszórtan várható eső, zápor.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

péntek

  • Általában borult idő várható, délutántól északkeleten lehet vékonyabb, időnként szakadozottabb a felhőzet.
  • Napközben helyenként fordulhat elő kisebb eső, majd estétől északkelet kivételével növekszik a csapadék esélye.
  • Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

szombat

  • Északkeleten szakadozik, csökken a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult marad az ég.
  • Többfelé valószínű hószállingózás, kisebb havazás, kezdetben havas eső, eső is.
  • Az északkeleti, keleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között várható.

 

vasárnap

  • Vékonyodik, szakadozik a felhőzet, északkeleten néhány órás napsütés várható.
  • Kezdetben elszórtan lehet kisebb havazás, majd délutánra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék.
  • A keleti szelet élénk, néhol erős lökés kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

 

hétfő

  • Délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé várható hószállingózás, kisebb havazás.
  • A délkeleti, keleti szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.