Eső zavarhatja a megemlékezést mindenszentek napján nyugaton

2021. október. 29 12:42

Hazánk nagyobb részén még éppen megúszhatjuk az esőt mindenszentekkor, a Dunántúl nyugati területein azonban már eshet a délutáni óráktól kezdődően.

Szombaton túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A köd a nyugati, délnyugati megyékben csak lassan oszlik fel. A déli, délkeleti szél a Baja-Győr vonal széles sávjában több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra több helyen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet. Ezek megszűnése után az ország nagy részén több órára kisüt a nap, ugyanakkor a Dunántúl fölé egyre több fátyolfelhő érkezik.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szelet élénk, a Dunántúl északi felén helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, a maximum 12 és 17 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Az éjszaka képződő ködfoltok zsugorodnak, megszűnnek.
  • A nap első felében változóan, második felében nagyrészt erősen felhős, estétől csaknem országszerte borult lesz az ég.
  • Délig számottevő csapadék nem valószínű, a délutáni, esti óráktól nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban -3 és +9, kora délután 9 és 18 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

KEDD

  • Kezdetben nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre számíthatunk, a nap második felében gyengén és erősen felhős területek, időszakok egyaránt lehetnek.
  • Délelőttig országszerte várható eső, zápor (több helyen jelentős mennyiség hullhat), majd az összefüggőbb csapadékzóna kelet felé elhagyja hazánkat.
  • Délután már csak elszórtan eshet.
  • A déli, majd az átmenetileg északnyugatira forduló szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a csúcsérték 9 és 15 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Általában közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, majd az esti órákban erősen megnövekedhet a felhőzet.
  • Napközben számottevő csapadék nem valószínű, szórványos esőnek, zápornak reggelig, illetve estétől van nagyobb esélye.
  • Hajnalban számítani kell ködfoltokra.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9, a csúcsérték 12 és 20 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Eleinte jobbára erősen, majd változóan felhős időre lehet számítani.
  • A nap első felében több helyen eleredhet az eső, zápor, második felében számottevő csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali 5, 13 fokról 13 és 18 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.