Esőt hoznak a böjti szelek

2021. március. 29 4:54

A hét közepéig az ország legnagyobb részén száraz és egyre melegebb időre számíthatunk. Csütörtök estétől többfelé kell záporok kialakulására számítani, megerősödő szél kíséretében.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Az ország nyugati, délnyugati felén valószínű a legtöbb napsütés. Napközben nem kell készülni számottevő csapadékra, de estefele már északkeleten, keleten szemerkélhet az eső. Jobbára mérsékelt marad az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon lesz a melegebb. Késő este 6, 11 fok valószínű.

 

kedd

  • Erősen felhős, a Tiszántúlon reggelig borult időre van kilátás, napközben szakadozik, vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet, de hosszabb időre inkább csak a Dunántúlon süt ki a nap.
  • Az északkeleti, keleti megyékben kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A Dunántúlon helyenként megélénkül az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.
  • Délután nagy hőmérséklet-különbségre számíthatunk az északkeleti és a nyugati megyék között.
  • A csúcshőmérséklet 10 és 22 fok között alakul, nyugatról északkelet felé haladva lesz egyre hűvösebb.

 

szerda

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett már több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalra 2 és 8 fok közé süllyed.
  • A délutáni órákra 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő, az északkeleti, keleti megyékben lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható.
  • A nap második felében az északi megyékben növekszik az esély záporok kialakulására, esetleg zivatar is előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül.
  • A hajnali órákban 3, 9, délután 18, 24 fok valószínű.

 

péntek

  • Észak felől megnövekszik a felhőzet, délután jobbára erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar, nagyobb mennyiségű csapadékra az északkeleti, keleti megyékben van esély.
  • A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, és többfelé megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
  • A csúcsérték 13 és 22 fok között várható, a déli megyékben lesz melegebb.

 

szombat

  • Közepesen felhős időre van kilátás többórás napsütéssel.
  • Szórványosan kisebb esővel, záporesővel.
  • Az északi szél több helyen megélénkül.
  • Hajnalban 0, +7, délután 9, 14 fok valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.