Esőt is hoz a hamarosan érkező időjárás-változás

2021. szeptember. 13 13:10

Bár az elmúlt időszakhoz képest már kissé mozgalmasabb az időjárás, a hét második felében már országszerte változékonyra fordul az idő. A csütörtökön érkező hidegfront helyenként akár jelentősebb esőt is hozhat.

Kedden a kissé és közepesen felhős ég mellett több órára kisüt a nap, és főként északkeleten és nyugaton lehet helyenként záporra, esetleg zivatarra számítani. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Eleinte gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, majd napközben nyugat felől egyre vastagabb fátyolfelhőzet húzódik hazánk fölé.
  • Elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar.
  • Hajnalban helyenként lehetnek pára-, ködfoltok.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 15, a csúcshőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A több-kevesebb napsütés mellett az ország nagy részén inkább felhős idő lesz a jellemző.
  • Elszórtan előfordul eső, zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél sok helyütt megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet általában 10 és 17, a maximum 25 és 30 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, nagy eséllyel estétől csökkenhet határozottabban a felhőzet északnyugat felől.
  • Több helyen előfordul eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 10, 17, délután 19, 27 fok várható, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, a délkeleti tájakon a magasabb értékeket.

 

SZOMBAT

  • Általában gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • A legtöbb gomolyfelhő az északkeleti országrészben lehet.
  • Napközben délnyugat felől fátyolfelhőzet is érkezhet.
  • Főleg a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben fordulhat elő helyenként záporeső, illetve nyugaton, délnyugaton néhol kisebb eső.
  • Több helyütt megélénkül az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre van kilátás.
  • Helyenként előfordulhat záporeső.
  • Néhol időnként megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • A hajnali 5, 13 fokról általában 19, 25 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy ciklon okoz változékony időjárást és kellemetlen tüneteket. Ilyenkor gyakori a fejfájás és a vérnyomás ingadozás. A kopott, gyulladt ízületek is jelezhetnek fájdalommal.
A borult idő még holnap is kitart.

A légnyomás emelkedik, majd csökkenni kezd.